Töredelmesen be kell vallanom, a fesztivál lehagyott engem. Nem tudom követni írással, úgy, ahogy szeretném. Az élmények, a fáradtság, a másnapba átnyúló előadások időtlenné teszik viszonyaimat a látottakhoz. Kavarog minden. Az időérzékem az Ulysessnél fordult át. Goda Gábor Társulata és az Artus különleges előadással várt minket. Mert, hogy ténylegesen vártak. A tér egy többszörösített nappali, labirintus. Mi, az egyik pontján ültünk. Mások, egy másikon. Lehet, éppen háttal nekem. Hogy mi történt, azt maximum, akkor tudnám hitelesen leírni, ha Joyce-nak hívnának. Az előadás elején elhangzik egy kanavászszerű forgatókönyv. Pontos leírása annak, ami történni fog. Vagy már történt, vagy éppen történik, akkor amikor. Vagyis az idő a tét, az én időm is. Az elhangzott történések, mintegy láthatatlan karmester intésére megéledtek a tér különböző pontjain. Nem láthattunk mindent, körbe kellett forognunk saját tengelyünk körül. Aztán később a különböző helyszíneken játszók is körbe játszanak minket. Mindezalatt egy filmfelvételen Goda 24 órás forgását közvetítették. Különböző módokon forgunk. Mint egy csillagrendszer. Mint Tarr Béla kocsmájában...

„Fent álltam a hegyen, és lassan megfordultam egyszer a saját tengelyem körül. Egyszerűen körbefordultam, de egy nap, azaz 24 óra alatt. Annyi idő alatt, mint ahogy a Föld fordul meg a tengelye körül. Egy napot álltam egy helyben, lassan mozdulva, fordulva, összehangolódva, eggyé válva a Földdel.
Forgás közben újrafogalmazódott a világ:
A közvetlen valóság és a látomások együtt léteznek.
A Föld nem a lábam alatt van, hanem körülvesz.
A zaj a csend része.
Nem itt állok, hanem mindenhol.Az Egy-Nap-Fordulat rítus és meditáció, tele fájdalmas és egyben felemelő ellentmondásokkal." /Goda Gábor/ 

Az, hogy körbenézel mindig tájékozódást jelent, mindig újrapozícionál. Az előadás egyenlő volt a beavatással. Etetés, itatás, illatok, hangok, látvány az érzékek elandalítása és kihegyezése egyszerre. Sokszor választanom kellett mit nézek. Ez meghatározta azt is, hogy hol tartok én a saját értelmezési körömben. De meghatározza azt is, hogy mi képes arra, hogy megállítson, más időt adjon a jelen-létezésnek. Az Ulysess nappalija az ellentmondások darabja. Már a cím is: örök bolyongás az otthonban. Aztán még tovább: körülöttünk frakkos férfi egy nyíllal járkált. Zenon. A kilőtt nyíl áll. Csupa anomália. De igazából ez nem más mint a világ egybetartó ereje.

Az Ulysess nappaliját nem lehet elmagyarázni, de meg-nem-történtté tenni sem lehet. Ugyanúgy nem lehet, ahogy Odüsszeusz sem ült le Télemakhosz mellé elmesélni neki az útját, csak a megérkezés volt evidens.

Így vagyok én is. Apró mozaikokat őrzök magamban, és örülök, hogy elmondhatatlan. Mert ettől enyém igazán. Haza tudom vinni, de csak az tudja, aki ott ült valamelyik kanapén, mekkorát utaztunk. 

pv