Moderato Cantabile =/ mérsékelt tempóban énekelve. Vagyis kontroll alatt tartani magad. Vagyis nem kijátszani az összes levegőt. Tartani benn, hogy feszítsen, hogy alapja legyen a kiadott hangnak. 

Kristálycsillár ereszkedik a földre, tökéletessége jelzi, nem ott a helye. Makulátlansága, szépsége, tisztasága, ridegsége agyon nyomja a teret. Közli a málló falú díszlettel: nem ide tartozol. A csillár meghatározza a mozgásteret, visszaszív. Óhatatlanul vertikális, nincs széltében kiterjedése. Vonz, mint lepkét a fény. 

Vágyak mozgatják a testeket. Harcolnak egymással, küzdenek valami, valaki, valakik ellen. Mikor hogy áll fel a kombináció, mikor mit szuggerál a közeg. A falak mozgásával nem lesz tágabb a tér. Csupa rászűkülés. Rés. Beszivárgás, kiszivárgás. Nincs helye a bentnek, nincs lényege a kintnek. (Éppen úgy, mint ahogy váltakoznak, az önmagukba és egymásba gabalyodó fluid mozdulatsorok, és a szögletes már-már robotikus gyakorlatszerű mozgások.) Valami óhatatlanul a másik térben marad. Nem lehet mindent vinni. Itt, akárha moderato cantabile mindig szorul benn levegő. Nem lehet átesni az egyik térfélre. Aranyos középszer, csak az ember szakad bele. Választása nem szól semmiről. Végzete, a viszony nélküli létezés. Lebegés. Moderato Cantabile. Milyen könnyű halva születni.

Moderato cantabile

„Te vagy a folytatásom,
te vagy én magam, alattam.
Te. Nincs is a világnak
más változata,
mely a szívemen pihen,
nem érint így meg senki.

Csak te. Te vagy a világ legdrágább formája,
veled vagyok otthon,
te vagy az otthonom.
Nélküled távol vagyok,
hogy mitől távol, nem tudom,
de messze-messze.
Kicsit piszkos a világ tőled távol,
igazi énedtől.”
(Mariangela Gualtieri)

pv