A Láda titkát csak óvodás csoportokkal együtt fejthetjük meg. Ez ma biztossá vált a számomra. A hit, a képzelet és a gondolkodás egy olyan szerencsés állapotában éri őket ugyanis az előadás, amiről mi, felnőttkorú emberek, esetleg csak álmodhatunk.

A gyerek nem fél szólni a bohócnak, hogy vigyázzon, nézzen a lába elé, nehogy belebotoljon a hatalmas ládába, ami a színre kerül. Mert ugyebár az, hogy éppen ott terem, az teljesen magától értetődik, ki gondolná, hogy megrendezték.

A gyerek nem fél hangosan felnevetni, akár teljesen függetlenül a társaitól. Kifejezi milyen elemi élmény a művészet.

A gyerek nem fél táncolni a széken, ha jó zenét hall, vagy összecsapni a kezét, ha tetszik neki valami. És nem fél felugrani az előadás végén, mikor Fitos bohóc kiszórja a varázsport, hiszen a porral életre keltett fabábu, mégiscsak szaltózott a színpadon. És hát levegőben bukfencezve, valahogy érdekesebb helynek tűnik a világ is.

Ezt a képet az interneten találtam, de muszáj volt letöltenem. Mellettem a következő párbeszéd zajlott le a maszkos pierrot feltűnésekor:

Igazi, vagy nem igazi? 

-Igazi, mert ott van a haja.

-De más oldalról meg nem igazi.

Hm. Milyen jó is mikor ez a kettősség megfér ugyanabban a fejben.

Mókás, groteszk tánctörténetet (néptánc, break, burleszk, flamenco, balett) láthattak a nézők, hihetetlenül őszinte kommentárral.

pv