Az előadást egy buszon ülve láthattuk. A hangulatát a fülhallgatóból áradó klasszikus- illetve könnyű zene, valamint az elbeszélt szöveg segített megteremteni. Az embernek kicsit melankólikus, kicsit elmélázó hangulata támadt. Tényleg az volt az érzésem, mintha ezeknek a sorstöredékeknek én is részévé válhatnék. Talán kicsit mindenkiről szólt ez az egész...Kisebb-nagyobb kitérőket elhelyeztek az előadásban, amik viccesebbé tették az emberi történeteket.

A kedvenc mondataim a következők:

Az előadásban megjelenő emberek nem léteznek, mindez a képzelet szüleménye. A valósággal való bármilyen egyezés csak a véletlen műve lehet. (9 színész volt, a többi résztvevő hétköznapi ember.)

Ebben az országban eltévedni nem lehet, legfeljebb nem tudod, hogy hol vagy.

Végül pedig megtanultam, bármi történjék is (és bárkivel); Nem mi múlatjuk az időt, hanem az húz mellesleg magával...