A zombit, mint a horrorfilmek sztereotipizált figuráját kortárs mozgással életre kelteni eredeti ötletnek tűnik. Fehér Ferenc élőhalottainak nincs szüksége sem sminkre, sem díszletre, jelmezük (Simon Judit) is szürke, semleges, bár behoz néhány asszociációt. A három, hangsúlyosan vékony testalkatú férfira írt koreográfia (Czap Gábor, Fehér Ferenc, Szitás Balázs) izgalmasan játszik a feltámadt hulla-léttél, mint egyedi formanyelvvel, amelyben a test, mint a látvány eszköze tölti be a teret, a bőrön átvilágító bordáké a főszerep. Fokozatosan felépített mozgásvilágban válik egyre hitelesebbé, élőbbé a három arctalan, lógó végtagú hulla - a szintén Fehér Ferenc által jegyzett zenében is megfigyelhető ez a fajta építkezés.

A zombi-sztereotípiához való ironikus viszonyulás a végletekig terjedő, groteszkbe hajló testhasználatot kíván, amelyet a végig hiánytalanul fenntartott görnyedt és arctalan testtartás erősít. Technikailag figyelemre méltó az a fegyelmezettség és szerkesztettség, amivel éppen ezt a széteső zombi-hatás érzetét kelti a tánc. 

Az előadás kiemelhető csúcspontja az jelenet, amikor a három hulla lerángatja magáról a ruhát, és mintha föld alól kibújva meglátnák a napot, vakarózva, a felszabadultság feszült érzésével botladoznak a fényben.

Érdekes, hogy milyen asszociációkat hoz elő a zombi, mint sorvadt emberi test: ez az a jelenet, amikor a hullák számomra haláltáborozókká "növik ki" magukat, mintha utasításra vetkőznének hogy begyalogoljanak a gázkamrák fényébe.

Az arc hiánya is fontos jellemzője a Fehér-zombiknak, azt várjuk, hogy mikor néznek szembe velünk a hullák, de ingerküszöbig menően végig lelógó fejjel mozognak. Pedig mennyire szerettem volna, ha egy óvatlan pillanatban vérfagyasztó pillantást vetnek ránk...

Akármennyire is populáris kultúraszagú a cím: "Helló, Zombi!", számomra a három férfitáncos testhasználata felülírja az amerikai horrorfilmekből ismert élőhalottakat, az egyedi mozgásminőségű koreográfia számomra ugyanúgy jelenti a testtel, mint eszközzel való játéknak a lehetőségét, a szélsőségek keresését, amely markáns Fehér-táncnyelvet eredményez.