A fesztivál ideje alatt Nánay István vezetésével kritikai workshop is színesíti majd a programokat. Délelőttönként 11 órától nyilvános szakmai beszélgetések lesznek az előadók részvételével.

A workshop részeként a Pannon Egyetem magyaros és színháztudományis hallgatóikritikákat írnak az előadásokról, valamint blogot vezetnek érzéseikről, benyomásaikról.

A jelentkezőknek beugróként a fesztivál előadásai közül három, szabadon kiválasztott produkcióról ajánlót kellett írniuk. Az írásokat a Tánckritika.hu közölte.

Az előadás-ajánlókat rövid video-trailerek alapján kellett megírni. A jelentkezők az alábbi előadások mozgóképes ajánlóinak linkjeit kapták meg:

Fitos Dezső Társulat: A Láda titka

Szegedi Kortárs Balett: Moderato Cantabile

Tünet Együttes: Sóvirág

Artus – Goda Gábor Társulata: Ulysses nappalija

Vörösmarty Színház: Pillangó

Movein Mission (Duda Éva Társulat): Virtus

Közép-Európa Táncszínház: Mind1

Forte Társulat: Irtás

Fehér Ferenc: Helló, Zombi!

A workshopot a Tánckritika.hu és a SÉD Folyóirat is támogatja.

TÜNET EGYÜTTES - SÓVIRÁG (május 24. - 20:00 - Latinovits-Bujtor Játékszín)

Tünet Együttes: Sóvirág, avagy a létezés eufóriája
Be kell vallanom, hogy ezt az előadást várom legjobban a Tánc Fesztiválja programjai közül. Eddig is figyelemmel kísértem a Tünet Együttes munkásságát, de minden esetben szarkasztikus és humorral teli előadásokra emlékszem vissza. Először a Voks című előadás jut eszembe, amely teljesen más hangvételt képvisel, mint a Sóvirág című új előadás. Úgy gondolom, ez a váltás csak javára válthat a társulat állandó közönségének. A holokauszt-túlélő Fahidi Éva és egy fiatal táncosnő, Cuhorka Emese közös duettje ez az előadás. Közös nevezőjük a tánc formanyelve, és a befogadóban önkéntelenül is felmerül az a kérdés, hogy a fiatal nő esetleg a sokat látott asszony manifesztációja? Nem feladatunk erre választ keresni. A Tünet Együttes több mint tíz éve a kortárs táncszínházi élet meghatározó szereplője, és úgy gondolom, hogy ezzel az előadásukkal fordulóponthoz érkeztek. Számukra nem okoznak problémát a műfaji korlátok, a szöveg és a mozgásformák egyensúlyban vannak egymással. Az előadás megértése szempontjából fontosnak tartom kiemelni az alcímet: „A létezés eufóriája.” Az ember életében vannak olyan pillanatok, amikor az életöröm elsöprő érzése minden fájdalmat maga alá temet. Azoknak ajánlom ezt az előadást, akik nem riadnak vissza a fajsúlyosabb témáktól, és vágynak az elgondolkodtató színházi élményekre. A katarzist illetően pedig a próbafolyamatról szóló dokumentumfilm címe ötlik fel bennem: „Sírással nem megyünk semmire.”
Újvári Boglárka

Tapogatózás a vörösben
Tünet együttes: Sóvirág
Adott egy vörös tér, a színpad. Úgy is mondhatjuk, hogy koordináta-rendszer. Ebben a koordináta-rendszerben található két pont: E és É. E, mint Emese, É, mint Éva. Éva 90 éves, bölcs, Emese fiatal, érett nő. A kettőjük által meghatározott sík origója a prózai és fizikai színház.
Ebben az energiától duzzadó piros térben mozog két fehér ruhás lény, nők, akik a mozgás, a tánc révén találkoznak, tükröt tartanak egymásnak, angyalkát csinálnak a piros havon, mint a kislányok. Egyszerre nagyon időn kívüliek, és mégsem: Éva holokauszt-túlélő, mégis, lélekben 16 éves kislány. Emese modern fiatal táncművész, talán Éva alteregója? Két nő a térben keresi egymást, az időt, saját szövegeket mondanak, nem feltétlenül színészi előadásmódban – olyan, mintha valami felé tapogatóznának. Első benyomásra valamilyen újszerű, fizikai színházi kísérletnek tűnik a kettejük játéka, amelyet monológok fűszereznek.
A dokumentarista színházi megközelítéssel is elemezhető fúziós előadás valamit szeretne mondani a nőiségről, valamit szeretne mondani a történelemről, valamit szeretne mondani a generációk közötti találkozásról – Szabó Réka rendezése két különböző korú nő segítségével exponálja a múlthoz és jelenhez való viszonyulást. Vajon a két, önmagát alakító szereplő között milyen párhuzamok vonhatóak? Tudnak ők szinkronban mozogni, egymásba hajolni, mindketten fehérben vannak, egyszerre csinálnak angyalkát a földön – ez lenne a létezés eufóriája?
Nagy talány még a sóvirág, mint szimbólum: a leginkább száraz formájában közkedvelt növényt nem szükséges öntözni, homokos, köves talajon növő virág. Vagyis az a túlélő-típus. De akkor minek van ott a másik, a zsenge? Csak hogy nézzünk valamit?
Pálffy Zsófia